Húsvéti Videó Képeslap

2023-03-02

Hamarosan itt a Húsvét!

Szeretjük, várjuk és imádjuk megélni minden vidám percét! 

No, de milyen Ünnep ez? 

Mit ünneplünk ilyenkor és hogyan lehet belefűzni a videó marketing adta lehetőségeket?

Ez az ünnepünk, ünnepi „sorozatunk” az egyik legszebb példa arra, hogy nem lehet gátat szabni az emberek jókedv és mulatozás iránti vágyának: hiába próbálták elfojtani annyi időn keresztül, végül kissé átalakulva és belesimulva az időkbe, egy azóta is aktív, élő ünneppé vált, amely vélhetően már mindig velünk marad és emlékeztet bennünket arra hogy a kellemetlen dolgok végesek és mindig áll előttünk valami amiért érdemes élni: a megújulás, a szeretet és az elkövetkezendő jó dolgok.

A jókedven felül bizony a vallás foglal előkelő helyet!

Húsvét az egyházi év mozgó ünnepeinek is középpontja. Ezt a napot előzi meg hét héttel a Farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva a Pünkösd. Most nem fogunk Titeket hasonló mondatokkal untatni, hiszen a mi középpontunkban most az értékesítés filozófiája van, de nem mehetünk el szó nélkül ezen csodás ünnep történelmi és vallási háttere mellett!

Jézus, pénteki keresztre feszítése utáni harmadik napon, vagyis vasárnap feltámadt, a Biblia szerint. Halálával megváltotta az emberek bűneit, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban tartanak.

Mindenki ismeri az ilyenkor esedékes szokásokat, és meg is éli azt annak rendje-módja szerint!

Főleg a Farsangot, ami igazán lendületes kis ünnepség. Picit górcső alá is vesszük, aztán csapjunk azon szolgáltatásunk vizére, ami miatt ezt a kis blogot most megvillantottuk!

A Farsang hazája - ha lehet ilyet mondani - Olaszország: gondoljunk csak a velencei karneválra. A név eredetének első megjelenéséről megoszlanak a vélemények, de a 13. és 14. század közé teszi a többség, és bár a világ nagy része a karnevál helyi változataként ismeri, mi a német fasching-szóból magyarosítottunk. Érdekesség, közvetlenül a farsanghoz, a farsangi időszakhoz: a busójárás. A pogány korokban egyöntetűen ebből a maszkos, télűző ünnepi szokásból kerekedett a ma ismert formájára, szinte mindenfelé megtaláljuk, néhol a busókéra meglepően hasonlító jelmezekkel.

Ha Farsang, ha Húsvét, egy egészen biztos: nem csak arra kell gondolni, hogy baráti, családi szinten adjunk neki fémjelzést, hanem bizony céges létezésünkben is meg kell világítani picit! Hogy miért? Mert ilyenkor az ember tiszteletét, szeretetét és háláját fejezi ki azon Partnerek felé, akikkel az év minden napján a hatékonyságra törekszik.

Ilyenkor jellemzően táviratok, képeslapok és ezeknek elektronikus formájában tesszük mindezt!

Az Üzleti videó évekkel ezelőtt kicsit tovább gondolta az online lehetőségeket, és ezen jeles ünnep alkalmából videókat gyárt nagy szeretettel! Nem csak nekünk okoz ez örömet, hanem számtalan ügyfelünknek, akinek szebbnél-szebb, vagy éppen viccesebbnél-viccesebb videó képeslapot gyártottunk!

Nem szeretjük hosszúra húzni cikkeinket, írásainkat, mert jól tudjuk, az emberek a modern verziókban hisznek! Csak semmi bla-bla, inkább a vizualitás!

Social oldalainkon többször mutattuk már meg Nektek ezeket a videókat, amire megannyi kedves visszajelzés érkezett, annál több megrendelés! Nagyon örülünk ennek, mert úgy látjuk, együtt fejlődik ízlésünk a hozzánk fordulókkal! Egyre többen látják be azt, hogy az unalmas sorok senkit sem érdekelnek, és valami újjal kell előrukkolni ha azt szeretnénk, mi is megújuljunk!

Lassan itt a tavasz, kezdetét veszi ez az érdekes és izgalmas Ünnep-sorozat, így érdemes már most elgondolkodni azon, hogy kinek és milyen módon tegyük tiszteletünket egy jó marketing húzás formájában! Legyen egy céges ügyfél, munkatársaink meglepetése, vagy éppen családtagjaink megújult köszöntése, egy lendületes videó mindenkinek tetszeni fog!

Az alábbi linken bővebben olvashattok Húsvéti Videó Képeslapunkról és fel is vehetitek velünk a kapcsolatot!

https://husveti-video-kepeslap.hu

Helló, kedves cégben utazó!

Te most éppen az Üzleti Videológia blogját olvasod (vagy vlogját nézed). Célunk: hasznos, érdekes tartalmakkal ellátni Téged az üzleti videózás világából.

Ne elégedj meg ennyivel! Iratkozz fel most az Üzleti Videológia sorozatra, ahol különleges tippeket és az új bejegyzésekről értesítőt is kapsz a jövőben (amíg vissza nem vonod feliratkozásod).

Kattints ide és ismerd meg az Üzleti Videológiát jobban!

Videó marketing

Videók minden üzleti helyzetre!

Legújabb blogok:

Üzleti Facebookológia – Kövess!

Helló, kedves cégben utazó!

Te most éppen az Üzleti Videológia blogját olvasod (vagy vlogját nézed). Célunk: hasznos, érdekes tartalmakkal ellátni Téged az üzleti videózás világából.

Ne elégedj meg ennyivel! Iratkozz fel most az Üzleti Videológia sorozatra, ahol különleges tippeket és az új bejegyzésekről értesítőt is kapsz a jövőben (amíg vissza nem vonod feliratkozásod).

Kattints ide és ismerd meg az Üzleti Videológiát jobban!

Legyen Neked is Üzleti videód!

És ezt olvastad már?

Az online jelenlét nem extra. Ez az alap, amire a növekedésed épül.

Az online jelenlét nem extra. Ez az alap, amire a növekedésed épül.

Ma már nem az a kérdés, hogy jelen vagy-e online. Hanem az, hogy hogyan. Látnak? Értenek? Megjegyeznek? Vagy csak egy vagy a sok közül, aki próbál túlkiabálni mindenkit? Az online tér tele van üzenetekkel, hirdetésekkel, videókkal, kampányokkal. Ha nincs mögötte...

Játékosan növelnéd a bevételed? Akkor ideje szintet lépned!

Játékosan növelnéd a bevételed? Akkor ideje szintet lépned!

Bevételnövelés. Már a szó is kicsit olyan, mint egy hétfő reggeli meeting kávé nélkül. Kötelező, fontos, de valahogy sosem hangzik túl izgalmasan. Pedig mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a bevételnövelés lehet szórakoztató, motiváló és még élvezetes is? Nem, nem vicc....

Animáld meg az üzeneted, és hagyd, hogy végre észrevegyenek!

Animáld meg az üzeneted, és hagyd, hogy végre észrevegyenek!

Ismerős az érzés, amikor tudod, hogy jó, amit csinálsz, mégis úgy érzed, mintha a marketinged egy kicsit… láthatatlan lenne? Mintha a céged ott lenne az online térben, csak épp senki nem venné észre igazán. Nem azért, mert nem érdekes, hanem mert elveszik a zajban....